Nágel Kornél
Függőség specialista

OTTHONI FELÉPÜLÉS
ÖNSEGÍTŐ MÓDSZEREK
ONLINE TANÁCSADÁS

Aludj jól,  légy magabiztos,  ismerkedj bátran,  légy ellenálló a betegségekkel szemben, kapcsolódj emberekhez,  ess szerelembe, dolgozz hatékonyan, ne félj,  légy nyitott,  dőlj hátra,  békélj meg a múlttal,  adj másoknak magadból, gondolkozz józanul.

Hónapokkal azelőtt kezdtem foglalkozni a függőségben élőket segítő weboldalam létrehozásával hogy Kínában a covid 19 járvány megjelent és terjedni kezdett.  Nem tudtam akkor még,  de az azóta eltelt idő is azt igazolta,  mennyire szükségünk lesz az olyan egyszerű dolgokra mint újból jól aludni,  merni közösséget alkotni, bizalommal közeledni mások iránt vagy együtt élni békében azokkal a negatív változásokkal amit az új helyzet hozott.

A jobblétért sok mindent megtettünk és teszünk azóta is, azonban én abban hiszek elsősorban,  hogy az általam alkalmazott módszereket,  lepéseket követve bárki visszanyerheti régi önmagát, vagy rátalálhat a saját útjára,  akkor is ha azt még sosem járta.

A kulcs amit adni tudok egy békés,  önbizalommal teli önmagadhoz egyszerre tesz ellenállóvá a betegségekkel szemben és segít határokat húzni hogy mások ne bántsanak. De nem varázsszer.  Tapasztalatból tudom hogy mindenki tud fejlődni,  ezért őszintén és bizalommal osztom meg személyes élményeim, hogy te is azt tudd mondani:  kösz jól vagyok!

Ha szeretnéd az otthoni felépülést megtapasztalni, itt működő tanácsokat kapsz az ingyenes felépüléshez,    a segítő családtagok részére konkrét javaslatokat, iránymutatást nyújtok a jól segítés módjairól. Speciális  tanácsokat adok a férfiak felépülési lépéseihez, és a leszokás támogatásához  drogfüggőség esetén is, érzelmi naplóvezetéssel, mindfulness technikákkal, a legműködőbb módszerekkel és online tanácsadással. 

Szolgáltatások

oNLINE - BÁRMILYEN FÜGGŐSÉGBEN

Állapotfelmérés, terápia tervezés . Az első alkalom a segítséget kérő fizikai és mentális állapotának, valamint a fennálló szerhasználati vagy viselkedési probléma súlyának felméréséről szól. Számba vesszük az elérhető személyes erőforrásokat, a rendelkezésre álló támogató rendszereket, a lehetséges terápiás célkitűzéseket, és döntünk arról, elkezdjük-e a konzultációs munkát. 
Személyesen vagy online

Tanácsadás hozzátartozóknak

Személyesen vagy online találkozunk, csak ketten vagyunk. A közös munka kezdetén megtervezzük a felépülési folyamat célját, időkereteit, gyakorlati lépéseit és eszközeit. A személyes vagy online találkozások során folyamatosan nyomon követjük a változási folyamat előrehaladását, értékeljük a józanodásban elért eredményeket, elemezzük az esetleges elkövetett hibák tanulságait.

Prevenció, oktatás

Állapotfelmérés, terápia tervezés . Az első alkalom a segítséget kérő fizikai és mentális állapotának, valamint a fennálló szerhasználati vagy viselkedési probléma súlyának felméréséről szól. Számba vesszük az elérhető személyes erőforrásokat, a rendelkezésre álló támogató rendszereket, a lehetséges terápiás célkitűzéseket, és döntünk arról, elkezdjük-e a konzultációs munkát.  Személyesen vagy online

cIKKEk

Mindent a szeretetértLorem ipsum...Empátia

Miért nehéz ezt észrevenni ha parentifikált vagy...



A parentifikáció olyan jelenség, amikor a gyermek a szülők vagy más felnőttek érzelmi vagy gyakorlati terheit veszi magára. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gyermek felelősséget vállal azért, hogy érzelmileg támogassa a szüleit vagy akár gondoskodjon róluk. Sokszor ez a szerep természetesnek tűnik számára, hiszen úgy nő fel, hogy a szeretet és elismerés csak akkor érkezik, ha ő „jól viselkedik” vagy „segítőkész” – azaz önmagát háttérbe helyezi mások szükségleteiért.
A függőség kialakulásában fontos szerepet játszik, hogy a parentifikált gyerekek gyakran olyan erős megfelelési kényszerrel élnek, hogy a saját érzelmi szükségleteiket elfojtják. Felnőttkorukban is hajlamosak figyelmen kívül hagyni a saját érzéseiket, mivel megszokták, hogy az érzelmeik vagy gondjaik nem fontosak, és azokkal egyedül kell megbirkózniuk. Emiatt nehezen veszik észre, ha egy probléma, például a függőség, megjelenik az életükben.


Mindent a szeretetért



A parentifikált felnőttek a szeretet és szerethetőség érzéséért folytatott küzdelem miatt gyakran az alkoholhoz, drogokhoz vagy más addiktív tevékenységekhez fordulnak, hogy elnyomják a belső ürességet és szorongást. Mivel már gyermekként megszokták, hogy az érzelmeiket figyelmen kívül hagyják, a függőséget sokszor nem is érzik problémának – hiszen önmaguk előtt is rejtve van az igazi ok. Nem látják azt, hogy a függőség valójában a belső fájdalom és az önelfogadás hiányának tünete.

Sok esetben a függőség „észrevétlen” marad, mert a figyelem továbbra is másokra irányul: a függő ember lehet, hogy segítő szerepben van a környezetében, és ez megakadályozza, hogy befelé nézzen és önmagára is odafigyeljen. Mivel gyerekként megtanulta, hogy csak akkor kap szeretetet, ha másoknak segít, a saját szenvedését kisebbnek látja, nem érzi jogosnak a saját fájdalmát. Ezért is lehet olyan nehéz felismerni a függőséget.


Függőség a parentifikált fenőtt esetében


A felépüléshez elengedhetetlen, hogy a parentifikált személy elfogadja, hogy a saját érzései és szükségletei is fontosak. Az önmagára irányuló figyelem, önismeret fejlesztése és a belső értékek megtalálása segíthet abban, hogy a függőség valódi gyökereit felismerje és kezelje. A szeretet, amit eddig csak mások által érzett elismerésben talált meg, saját maga felé kell, hogy irányuljon, hiszen a gyógyulás alapja az önelfogadás.


Hogyan fogj hozzá?

 Sokat tehetünk mi magunk is, ha rájöttünk, hogy parentifikált felnőttek vagyunk és nehézséget okoz magunknak adni, magunkat szeretni. Kezdetben érdemes fix időpontban időt szánni magunkra, akár egy rövid séta vagy egy kávé erejéig, mindig, ugyanakkor. Tudatosítani magunkban, hogy ezt azért teszem, mert ez jólesik magamtől, és elfogadom ezt a gondoskodást. De ez nem mindig könnyű kezdetben, ezért segítséget nyújt a naptár, ahová előre bejegyezhetjük ezt a rövid szabadidőt, és a többi tevékenységet kénytelenek leszünk ennek alárendelni. A rendszeres önmagunk felé fordulás a biztonság érzését is növeli, és idővel ez egyre könnyebben és lazábban kivitelezhető.



Mitől függ a függő? Láss tisztán!Függőségről


Mitől függ a függő valójában?



A függőség egy összetett probléma, amely nem csupán egyetlen okra vezethető vissza. Legyen szó alkoholról, drogról, szerencsejátékról vagy akár technológiai függőségről, minden esetben több tényező játszik közre. Az emberek különböző okok miatt válnak függővé, és ez függhet biológiai, pszichológiai, illetve társadalmi tényezőktől is.

Biológiai szempontból a genetikai hajlam fontos szerepet játszik. Vannak, akiknek a szervezetük érzékenyebben reagál bizonyos anyagokra, és nagyobb valószínűséggel válnak függővé. Ezen kívül az agyban zajló kémiai folyamatok is befolyásolhatják a függőség kialakulását. Az agy dopamintermelése, amely a jutalmazási rendszert irányítja, gyakran szerepet játszik abban, hogy valaki miért válik függővé egy adott szertől vagy viselkedéstől.


Van ami támogatja a függőség kialakulását!



Pszichológiai szempontból a függőség gyakran kapcsolódik valamilyen belső érzelmi problémához, például stresszhez, szorongáshoz, depresszióhoz vagy traumákhoz. Sok ember keres menekülést a szorongató érzései elől, és ezekkel a szerek vagy viselkedések átmenetileg enyhítik a feszültséget.
Társadalmi tényezők is erősen befolyásolják a függőségek kialakulását. Ha valaki olyan környezetben nő fel vagy olyan baráti társaságban mozog, ahol a szerhasználat elfogadott vagy támogatott, nagyobb eséllyel válik maga is függővé. A kulturális nyomás és a társadalmi elvárások, mint például a teljesítménykényszer, szintén szerepet játszhatnak.



Jobb nem egyedül


A függőségek több típusa is ismert. Az alkohol- és drogfüggőség talán a legismertebbek, de a viselkedési függőségek – mint a szerencsejáték, internetfüggőség vagy vásárlásmánia – egyre elterjedtebbek. Míg az anyaghasználat testi függőséget hozhat létre, a viselkedési függőségek inkább pszichológiai és érzelmi kötődést okoznak. Gondoljunk csak bele a munkafüggőség esetébe, mely egy ideig a függő környezete,  a társadalom számára is nem csak elfogadott,  de nagyra értékelt energiaráfordítás . Szaporodnak a szakmai sikerek, magabiztosan lehet feljebb lépni a ranglétrán,  mindez büszkeséget, örömöt okoz sokmindenkinek. Azonban itt nem áll meg a folyamat mert az újbóli eredmények vég nélküli hajszolása már nem kívánatos,  a család egyre inkább marad, ahogy a függő is, és még inkább visszafordul a munka felé. Szeretne,  de már nem tud nem dolgozni,  emberi kapcsolódási kísérletei kudarcot vallanak, és az elszigetelődés magányos érzését már a munka sem képes csillapítani.

A függőség bonyolultsága miatt minden ember más és más utat jár be, amikor gyógyulni próbál. Az első lépés mindig a felismerés és a segítség kérés, hiszen a függőség egy betegség, amely kezelést igényel – akár szakember, akár egy támogató család segítségével, mert jobb: nem egyedül. 


Hogyan válassz segítőt!Tanácsok

A neked megfelelő segítő kiválasztása

Az érzelmi megrázkódtatás hatalmas lehet, amikor felismered hogy akit szeretsz, aki a közvetlen közeledben él, olyan függőségekkel küzd melyektől egyedül nem tud megszabadulni. A düh, bűntudat, szégyen és félelem mind megjelennek, hogy mi az amit rosszul csináltál, hol a te felelősséged ebben. Emelett szintén gyakran nehéz eldönteni, hogyan is tudnának segíteni, és ha nem mi, akkor ki az mégis segíthet hogy ne maradj egyedül. 

Ne maradj egyedül


Amikor egy családtag felismeri, hogy szerette alkoholista vagy drogot használ, az érzelmi megrázkódtatás hatalmas lehet. A düh, bűntudat, szégyen és félelem mind megjelenhetnek, és gyakran nehéz eldönteni, hogyan is tudnánk segíteni. Az első lépés a tájékozódás: fontos megérteni, hogy az alkohol- és drogfüggőség, illetve bármilyen egyéb függőség betegség, amely szakemberi segítséget igényel.
Először kapcsolatba léphetsz addiktológiai tanácsadóval, pszichológussal, vagy felkereshetsz támogató csoportokat, például az Al-Anon csoportot, amely kifejezetten hozzátartozóknak nyújt segítséget. Fontos, hogy megkapd a szükséges támogatást, mert a függőség kezelése nemcsak az érintett személyre, hanem a környezetére is komoly hatást gyakorol. A hozzátartozók számára javasolt információkat gyűjteni a betegségről, felkészülni a segítségnyújtásra, és megérteni, hogy ez egy hosszú folyamat lehet, amely kitartást és türelmet igényel.

A segítő és tanácsot kérő közös munkája


A segítő mindig együtt dolgozik a segítséget kérő másik emberrel, közös munkájuk eredménye hogy a függő hozzátartozó családtag jobban tud aludni, tájékozottabb, és valódi segítésget tud otthon is nyújtani szerettének. A hozzátartozók általában arról számolnak be, hogy az addiktológiai szakember segített nekik megérteni a függőség természetét, és hogy a függőség nem csupán rossz döntések sorozata, hanem egy betegség, amely hosszú távú kezelést igényel. Segítséget kaptak abban, hogyan támogathatják szerettüket anélkül, hogy túlzottan kontrollálnák vagy megpróbálnák megmenteni őket – az egyensúlyt megtalálni a támogatás és a határok felállítása között nagyon fontos.
Sok hozzátartozó számára a szakemberrel folytatott beszélgetések segítettek kezelni saját érzelmi reakcióikat is: például a családtagok gyakran érzik magukat felelősnek, szégyenkeznek, vagy dühösek, és ezek az érzések további nehézségeket okozhatnak.


Konkrét tanácsok azonnal


Az addiktológus segített nekik abban, hogy ne próbálják "megoldani" a szerettük problémáját, hanem inkább támogassák őket a megfelelő szakmai segítség keresésében, és saját mentális egészségükre is figyeljenek. Továbbá, a családtagokat gyakran irányítják támogató csoportokhoz (mint például az Al-Anon), ahol más hozzátartozókkal is megoszthatják tapasztalataikat, és erőt meríthetnek.















Már az első telefonos vagy online beszélgetés alatt konkrét tanácsokat fogsz kapni, amit már Te is alkalmazhatsz otthon, nem kell a hónapokat várni.

A kutatások és tapasztalatok alapján inkább nők fordulnak segítségért, amikor egy hozzátartozójuk függőséggel küzd. Ennek oka hogy a nők hajlamosabbak felismerni a családi problémákat, és nagyobb hangsúlyt fektetnek a megoldás keresésére, és általában nyitottabbak az érzelmi támogatásra és a külső segítség bevonására is, míg a férfiak gyakran inkább megpróbálják saját maguk megoldani a helyzetet, vagy kevésbé hajlandók érzelmi támogatást kérni.
A legfontosabb hogy tudd, nem egyedül kell megoldanod ezt a problémádat, és ingyenes, otthoni segítséget tudsz nyújtani annak az embernek, aki a legfontosabb neked.


Függőséghez vezethet a sok
szorongás. Így előzd meg.
A belső nyugalom

A szorongás és függőségek kapcsolata – Út a belső nyugalom felé


 A szorongás és a függőségek szorosan összefüggnek egymással, és különösen azoknál a férfiaknál, akik mindennapi nyomás alatt élnek, gyakran kialakulhatnak együtt. A 25-50 év közötti férfiak életében jelentős szerepet játszanak a munkahelyi stressz, a családi felelősségek és a társadalmi elvárások, amelyek mind szorongást okozhatnak. Sok esetben az alkohol vagy a drogok tűnhetnek gyors megoldásnak a stressz csökkentésére, de hosszú távon ezek a szerek tovább súlyosbítják a problémát.
Miért fordulnak a férfiak a szerekhez?
A szorongás sokféle formában jelentkezhet: állandó feszültségérzés, pánikrohamok, alvászavarok vagy a mindennapi helyzetek iránti félelem. Sok férfi nem talál megfelelő módszert arra, hogy megbirkózzon ezzel az érzéssel, így gyakran olyan eszközökhöz fordulnak, amelyek látszólag azonnali enyhülést nyújtanak. Az alkohol és a drogok gyakran olyan eszközök, amelyek tompítják a szorongást, de hosszú távon a szerhasználat újabb problémákat okoz, mint például a függőség.

Hogyan alakul ki a szorongás-függőség ördögi köre?

A függőség és a szorongás egy olyan ördögi kört hozhat létre, amelyből nehéz kilépni. A szorongás csökkentése érdekében való szerhasználat gyors enyhülést hozhat, de amint a szer hatása elmúlik, a szorongás gyakran még erősebben tér vissza. Ez azt eredményezheti, hogy az érintett még több szerhez nyúl, hogy újra enyhítse a feszültséget, így megerősítve a függőséget. A szorongás és a függőség közötti kapcsolat miatt fontos felismerni, hogy mindkettőt kezelni kell a sikeres felépülés érdekében.

Milyen módszerek segíthetnek?
Az egyik legfontosabb lépés, hogy felismerd: a szorongás és a függőség együttesen kezelendő probléma. A következő lépések segíthetnek a felépülésben:

• Egészséges szorongáskezelési technikák: A rendszeres mozgás, a relaxációs gyakorlatok, mint például a légzéstechnikák vagy a meditáció, csökkenthetik a szorongást.

• Támogatás kérés: Beszélj olyan szakemberrel, aki segíthet feldolgozni a szorongásod, és az ezzel járó érzelmi terheket.

• Függőségi támogatás: Nem szégyen segítséget kérni függőség esetén, sőt, ez az egyik legfontosabb lépés a hosszú távú felépüléshez.
Hogyan támogathat a környezeted?


Ha te magad küzdesz ezekkel a problémákkal, vagy ha egy közeli férfi ismerősöd küzd szorongással és függőséggel, a támogató környezet kulcsfontosságú lehet a felépüléshez. Fontos, hogy nyíltan beszéljünk ezekről az érzésekről, és a helyzetet ne stigmatizáljuk. A család és barátok megértése és támogatása nagyban hozzájárulhat a gyógyuláshoz.




A helyes döntés az első lépés

A függőséggel és szorongással való küzdelem nem könnyű, de mindenki képes a változásra. Az első lépés az, hogy felismerjük a problémát, és merünk segítséget kérni. Minden embernek van lehetősége arra, hogy visszaszerezze a kontrollt az élete felett, és újra megtalálja a békét.

"Tisztaság, energia, valódi regeneráció., jó alvás"A kitartás

Miért érdemes kitartani, amikor nehéz, ha le szeretnél szokni a drogokról?


A drogokról való leszokás az egyik legnehezebb kihívás az életben, de egyúttal az egyik legnagyobb ajándék is, amit magadnak adhatsz a  tiszta,  önbecsüléssel teli élethez. Amikor az ember már eljut odáig, hogy elhatározza, le akar szokni, a nehézségek szinte azonnal felbukkannak, és sokszor ekkorra már a családi kapcsolataid sem a legjobbak, lehet egyedül élsz,  barátok,  munka nélkül. A leszokás gyakran hoz magával szorongást, fizikai és érzelmi megpróbáltatásokat, de a legfontosabb az, hogy tudd: ezek az érzések átmenetiek. A kitartás és a cél szem előtt tartása elvezethet egy szabadabb, boldogabb élethez. Nézzük mi az a négy életterület ahol szinte azonnal pozitív változásokat fogsz tapasztalni.

Miért vannak a nehézségek és hullámvölgyek

Képzeld el, hogy valaki, aki éveken át használta a drogokat, egy nap úgy dönt, hogy változtat az életén. Az első napok és hetek lehetnek a legkeményebbek: fizikai elvonási tünetek, mint a fejfájás, álmatlanság és fáradtság, lelki nehézségek, izomfájdalom,  bűntudat és önvád. Ezek mind teljesen normálisak, és fontos, hogy ne add fel. Az, hogy nehéz, nem azt jelenti, hogy lehetetlen.  Ezért vannak a segítő közösségek hogy ilyenkor is támogatást, elfogadást tudjanak adni.


Tisztaság, energia, valódi regeneráció


Számos oka van annak, hogy miért érdemes kitartani a leszokás mellett. Először is, a drogok lassan, de biztosan tönkreteszik az egészséget, a kapcsolatokat és az életminőséget. Amikor leszoksz, a tested elkezd regenerálódni. A tiszta gondolkodás visszatérése, az energia növekedése, és az önbecsülés javulása mind-mind olyan előnyök, amelyek hosszú távon motiválhatnak.

Egy személyes példa: egy férfi, aki évekig küzdött a kokainfüggőséggel, elmesélte, hogy az első hónapok a legsötétebbek voltak. Sokszor érezte úgy, hogy visszaesik, de minden egyes nehéz napon emlékeztette magát arra, miért kezdte el a felépülést. Hónapokkal később azt mondta: „Nem gondoltam volna, hogy egyszer még újra önmagam lehetek. A legnagyobb ajándék, amit kaptam, az, hogy tisztán látom, ki vagyok valójában.”


A kitartás eredményei


A kitartás végül mindig kifizetődik. Az élet minden területén javulás fog bekövetkezni: jobb egészség, kiegyensúlyozottabb kapcsolatok, és a szabadság érzése, amit semmi sem vehet el tőled. Ne feledd, a nehéz napok elmúlnak, és a jobb élet lehetősége ,tiszta fejjel, mindig ott van a horizonton.

Egy másik példán keresztül: egy férfi, aki hosszú éveken át küzdött az alkoholfüggőséggel, elmondta, hogy a felépülése után újra visszanyerte a családja bizalmát, újra elkezdett dolgozni, és először érezte azt, hogy kontroll alatt tartja az életét. „A legnehezebb napokon mindig arra gondoltam, hogy miért kezdtem el, es hogy oda sohasem akarok visszajutni. Ez segített átlendülni” – mesélte.

Bármilyen nehéz is a leszokás, tudd, hogy nem vagy egyedül. Az út tele van kihívásokkal, de a jutalom sokkal nagyobb, mint amit most elképzelsz. A tisztaság nemcsak a drogoktól való megszabadulást jelenti, hanem egy teljesen új életet, tele lehetőségekkel, örömmel, családi kapcsolatok rendezésével és belső békével, önbecsülésel. 


A négylábú segítő

Séta a szabadság felé – Hogyan segíthet a kutyával való séta a függőségből való felépülésben


A függőségből való felépülés során sokan tapasztalnak kihívásokat, amikor új szokásokat próbálnak kialakítani. Azonban a kutyával való séta egyszerű, mégis hihetetlenül hatékony módja lehet annak, hogy javítsd a mentális és fizikai állapotodat, miközben a leszokás útján jársz.


Miért hasznos a kutyasétáltatás a felépülésben?


Mozgás és friss levegő: A rendszeres mozgás, mint a séta, nemcsak a fizikai egészségedet javítja, hanem az endorfintermelést is serkenti, amely javítja a hangulatodat. A friss levegő, a természet közelsége és a napfény mind-mind hozzájárulnak a jobb közérzethez. A kutyával való séta pedig egy motiváló erő, hiszen az állat minden nap igényli a sétát, így kialakít egy napi rutint, amely segíthet a függőségből való kilábalásban.

Érzelmi kötődés és támogatás:  A kutyák hűséges és odaadó társak, akik feltétel nélküli szeretetet adnak. Ez a kötődés és érzelmi támogatás rendkívül fontos lehet a felépülés során, amikor az ember egyedül vagy elveszettnek érzi magát. A kutya jelenléte csökkenti a magány érzését, és motiválhat arra, hogy mindennap előre lépj a gyógyulásban.

Fókusz a jelen pillanatra:  Amikor kutyával sétálsz, az állat ösztönösen a jelen pillanatra összpontosít, figyeli a környezetet, és örül minden egyes új felfedezésnek. Ez segíthet téged is abban, hogy a mindennapokban a pillanat örömére figyelj, és ne a múltbeli nehézségekre vagy a jövőbeli félelmekre koncentrálj.

Hogyan segíthetsz magadon ingyen?

A függőség legyőzése nehéz, de minden nap egy kis lépéssel közelebb juthatsz a célhoz. A kutyával való séta segíthet abban, hogy ezek a lépések könnyebbek legyenek. Legyen szó a naplóírásról, a mozgásról, vagy akár egy kis időről a természetben, minden egyes tevékenység egy újabb előrelépés a szabad, egészséges élet felé.


"Kiss-Horváth Ágnes: Tanuld meg szeretni a fákat, részlet


Tanuld meg érteni a fákat, 

A homályos utat mit elébük vágnak,

Függöny arcuk némaság ködbe,

Otthona ezer éjszakának.

Tanuld meg érteni ha szólnak,

Ha füst száll a tél ölén,

Tanuld meg, hogy a fáknak,

Nincs más barátjuk, csak én."



Szerző: Nágel Kornél

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.